Művészeti szolgáltatás

 
A Pécsi Köztemetőben megrendezésre kerülő búcsúztatók, temetési szertartások és megemlékezések színvonalának emelése érdekében a hozzátartozók művészeti előadások kiválasztásával tehetik emlékezetessé a nehéz pillanatokat. Közös célunk, hogy minden elhunyt számára megadhassuk a méltó végtisztességet, ennek érdekében az előadások minden esetben az Ön kívánságaihoz igazodnak. Az előadások időtartama nagyjából 10 perc szertartásonként, azonban lehetőség van egyedi igyének szerint ennél hosszabbak megtartására is. 

 

Szavalás, felolvasás

 

Dévényi Ildikó, színművésznő rendszeres előadója a temetőben megrendezésre kerülő megemlékezéseknek. Már több mint 30 éve vállal fellépéseket és emeli színvonalát a Pécsi Köztemető halottak napi ünnepségeinek.

 

A pécsi művésznő Szikora János prózai szerepeket is osztott rá és 1980-tól már a győri Kisfaludy Színház színésznőjeként lépett színpadra, majd 1982-től a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1999-től szabadfoglalkozású színművésznő. Koreográfiákat is készít.
Dolgozott többek között a Pécsi Harmadik Színházban, Szurdi Miklós Társulatában, a Kassai Thália Színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban és az egri Gárdonyi Géza Színházban is.

 

 

 

Búcsúztató szólóének

 

Dóró Dalma énekesnő búcsúztató szólóénekeket ad elő zenekaros alapra, az Ön igényei szerint akár zongorakísérettel is.

A búcsúztatók színvonalát többféle műfajú előadással teszi emlékezetessé. Könnyűzenei magyar (pl. Máté Péter, Katona Klári, Cserháti Zsuzsa, Tompos Kátya, Karthagó, Király Linda) és angol (pl. Christina Aguilera, Celine Dion, Evanescence, Whitney Houston) dalok közül választhatja ki az temetéshez legjobban illő dalt. Emellett olyan musical betétdalok is választhatóak, mint a Padlás, Macskák, vagy a Muzsika hangja. Továbbá egyházi és világi operaáriák és komolyzenei klasszikusok (pl. Purcell – When I Am Laid In Earth, Schubert – Ave Maria, Puccini – O mio babbino caro, Webber – Pie Jesu) és magyar népdalok is szerepelnek a művésznő repertoárjában.

Az művésznővel való egyeztetés függvényében lehetőség van a felsorolt dalokon és előadókon kívül más, egyedi kéréseknek megfelelő dalválasztásra is.

 

 

 

 

Élőzene és ének

 

Kovács Károly négy évtizedes énekes-előadói tapasztalatának köszönhetően a gyászoló családok kéréseinek megfelelő énekszámokkal emeli a gyászszertartások színvonalát. Temetési szertartások közreműködőjeként élő énekkel és zenei kísérettel (gitárral, szintetizátorral) segíti a megemlékezést a ravatalozóban vagy akár külső helyszínen.

 

 

Trombitaszóló

 

Solymosi Péter, trombitaművész előadásaival és munkásságával már számos helyen találkozhattunk. 2002-ben a Pécsi Szimfonikus Zenekar, majd a Pannon Filharmonikusok I. trombitása, szólamvezetője,1997–2003 között a Pannon Brass, 2003 óta a Symphonic Brass Quintet tagja. A Drezdai Modern Zene Fesztivál ösztöndíjasa volt 2006-ban. Rendszeresen orgona-trombita koncertek, valamint a Filharmónia Magyarország koncertjeinek szólistája. A Pannon Filharmonikusok tagsága két alkalommal, a 2006/2007-es és 2017/2018-as évadában is „Az év zenekari művésze” elismerésben részesítette. 2010-ben jelent meg saját CD lemeze Trombitaszóló címmel.

A játszandó zenemű általában: Rosso/Brezza: Il Silenzio

A megjelölt zenemű helyett vagy mellett választható egy egyéb lírai trombitaszóló is, melyet a felkérő egyénileg, személyre szabottan kérhet, előre egyeztetéssel. A zeneművek, dallamok kísérete nélkül, szólóban hangzanak el. (például: Ennio Morricone filmzenéinek szólói, Tradicionális: Amazing Grace, Kodály: Esti dal, Demjén: Honfoglalás, stb.)

 

 

 

Keressen minket bizalommal!

 

Telefon: 72/805-440

E-mail: temeto@biokom.hu